Amikor újra megtaláltalak – Díjnyertes történetem
Május közeledtével szívünk megtelik érzésekkel, emlékekkel és hálával – különösen az anyák iránt. Idén azonban számomra ez az időszak még különlegesebb lett. Az Irodalmi Rádió „Orgona ága” című pályázatán – amelyet az anyák napja alkalmából hirdettek meg – első helyezést értem el a rövidpróza kategóriában.
Az írásom címe: Amikor újra megtaláltalak.
Honnan jött az ihlet?
Ez a novella számomra nem csupán egy történet. Ez egy utazás – emlékeimen, kapcsolataimon és mély belső érzelmeimen keresztül. Az inspiráció a saját életemből fakadt: a veszteség, a keresés, és az az egyszerre fájdalmas és gyönyörű felismerés, amikor újra kapcsolódni tudunk valakihez, akit elveszettnek hittünk – akár fizikai, akár lelki értelemben.
A történet egy édesanya és lánya kapcsolatát járja körül, egy múltban eltemetett trauma és a gyógyulás lehetősége mentén. Azt hiszem, mindannyiunk szívében él egy történet, amit még nem mondtunk el – „Amikor újra megtaláltalak” számomra ez volt az.
Jázmin története lehetne bárkié, aki megtapasztalta már, milyen elveszíteni valakit, akit nagyon szeretett. De leginkább azoké, akiknek újra kellett tanulni szeretni és kapcsolódni – másképp, új formában.
Egy történet, ami összeköt
Számomra ez az elismerés több, mint egy oklevél vagy helyezés. Egyfajta megerősítés: az érzések, amiket leírok – azok másokhoz is eljutnak, visszhangra találnak. És talán segítenek is valakinek megérteni, feldolgozni, emlékezni.
Az irodalom egy híd. Kapcsolat köztem és az olvasó között, múlt és jelen között, fájdalom és gyógyulás között. És ezért olyan mérhetetlenül hálás vagyok, hogy ezt a történetet elolvasta a zsűri, és úgy érezte, érdemes a díjra.
Nem tökéletes – pont ezért igazi
A novella középpontjában nem a tökéletes anyák napi képeslap vagy a legszebb virágcsokor áll. Hanem az az emberi érzés, amikor azt hisszük, hogy nincs elég belőlünk valaki más nélkül.
Amikor azt gondoljuk, hogy nem tudunk teljesek lenni, ha hiányzik valaki, aki eddig mindig ott volt. De aztán jön egy pillanat, egy mondat, egy tekintet – és ráébredünk: az igazi kapcsolódás nem a külsőségekben rejlik, hanem a kimondott és kimondatlan szeretetben.
A díj – több, mint elismerés
Amikor felhívtak a színpadra, hogy a történetem díjat nyert, először nem tudtam, mit érezzek (a sokkon és a síráson kívül). Öröm volt, igen, de valami mélyebb érzés is társult hozzá: megértés. Az, hogy amit leírtam, nem maradt pusztán az én belső világomban. Hogy más is olvasta, megérezte, talán sírt is rajta. És hogy talán valakinek segített – feldolgozni, kimondani, megbocsátani, újrakezdeni.
Ezért írok.