Ahogy korábban már írtam róla, tavaly, épp a születésnapom előtt jelentkeztem egy regényíró pályázatra. Teljesen véletlenül jött velem szembe ez a lehetőség, nem szoktam keresgélni, főleg nem regényírással kapcsolatos pályázatokat, hiszen óriási feladat megírni egy ilyen történetet.

De a sors, vagy Isten – ki hogyan nevezi – közbeszólt, és kibökte a szememet vele. Úgy voltam vele, hogy mit veszíthetek, miért ne próbálnám meg? Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor megkaptam az emailt, hogy sikeresen felvételt nyertem a szemináriumra! Hazafelé tartottam a családommal egy kivizsgálásról, és összeszorult a gombóc a torkomban. Ugyanis senkinek sem mondtam el, hogy bizony jelentkeztem erre a képzésre. Férj egyből rávágta, hogy csak csináljam, a családom többi tagja pedig szintén bőszen bólogatott, amikor meglobogtattam előttük a képzési szerződést.

Aláírtam, visszaküldtem, októberben pedig fejest ugrottam egy olyan világba, ahol rengeteget tanultam, fejlődtem, formálódtam.Számtalan segítséget kaptam, mind a családomtól, mind a mentoromtól és persze a szereplőimtől is! Hihetetlen sebességgel formálódott előttem a történet, a főszereplők, és egyszer csak rámtörte az ajtót maga a gonosz szereplőm is, aki sokszor teljesen más irányba akarta vinni a történetet! Csakhogy…A szeminárium felénél volt egy olyan pillanatom, amikor elfogyott az erőm! Elfáradtam, lebetegedtem, és egyszerűen összecsaptak a hullámok a fejem felett… Úgy éreztem, hogy megfulladok, nem tudtam irányítani az életemet. Megfordult a fejemben, hogy ez nekem túl sok és egyszerűen feladom…Mi kellett ahhoz, hogy túllendüljek ezen a válságon? Hamarosan beszámolok róla! 🙂

H. Fajth Evelin