H. Fajth Evelin

Vajon a bűn eltávolít vagy közelebb visz Istenhez?

Tihany. Egy hely, ahol minden békésnek tűnik. Egészen addig, amíg egy szerelmespár egy brutálisan megcsonkított szerzetes holttestére bukkan az apátság közelében. A béke illúziója egyetlen pillanat alatt hullik darabokra.

Sárközi Alexander nyomozó már nem hisz Istenben. Amikor Tihanyba vezénylik, olyan bűnökkel néz szembe, amelyek mindent megkérdőjeleznek, amiben valaha hitt, vagy amiben nem.

Nemes Olívia paleográfus, aki jobban ismeri a halottak titkait, mint az élőkét. És többet rejteget, mint amennyit valaha is bevallana.

Amikor Alexander megérkezik, Olívia éppen egy, az apátságban talált naplón dolgozik. A naplóban egy szerzetes vall. Gyilkosságokról, bűnökről, amiknek soha nem lett volna szabad napvilágra kerülniük.

Olívia és Alexander kénytelenek együttműködni, mert úgy néz ki, a gyilkosság és napló között összefüggés van. Ahogy a múlt és jelen összefonódik, egy kérdés mindennél nyomasztóbbá válik: a múlt ismétli önmagát vagy ez csak a véletlenek játéka?

A hit nem mindig hoz megváltást.
A gyónás nem old fel minden bűnt.
A lila levendulatenger pedig nemcsak a szépséget jelenti.
Hanem vért is.

Mert semmi nincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, sem eltitkolva, ami ki ne tudódnék és napfényre ne kerülne. – Lukács 8,17